Visszaszámláló az első Széder estig Budapesten

2013. március 18., hétfő

46.

Sült édeskrumpli

Hozzávalók

2 nagy édeskrumpli
2 evőkanál krumplikeményítő
2 evőkanál víz
0,5 teáskanál pirsospaprika
1 teáskanál só

Elkészítése

Hámozzuk meg a krumplikat és vágjuk fel vékony hasábokra. Egy tálkában keverjük össze a tojást, a krumplikeményítőt, a vizet, a pirospaprikát és a sót. Melegítsünk olajat a fritőzben. A krumplit forgassuk meg a tojásos-keményítős masszában és így tegyük a fritőzbe. Ha szükséges, sózzuk meg miután kisült.

Párolt gomba

Hozzávalók

3 evőkanál paszírozott fokhagyma
5 evőkanál olívaolaj
0,5 teáskanál nagyszemű só
1 kg vegyes gomba
1 evőkanálcitromlé

Elkészítése


Aprítsuk fel a gombát és tegyük keverőtálba. Keverjük össze az olajat a fokhagymával, a sóval és a borssal, majd öntsük rá a gombára és alaposan keverjük át. Hagyjuk állni 15 percet. Egy sepenyőben nagy lángon forrósítsunk fel egy kis olajat és öntsük bele a keverőtál tartalmát és pároljuk úgy 10 percig. Sóval és borssal fűszerezzük. Melegen tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: