Visszaszámláló az első Széder estig Budapesten

2011. március 22., kedd

28.

Csirke nyárson sült stílusban

Előkészítés: 10 perc
Sütési idő: 5 óra
Elkészítési idő összesen: 9 óra és 10 perc

8 főre elegendő adag

Tipp: ha többször is szeretnénk ezt a fajta csirkét elkészíteni, akkor a fűszerkeveréket nagyobb mennyiségben készítsük el előre, hogy ne mindig közvetlen a sütés előtt kelljen bajlódni vele

Hozzávalók

4 teáskanál só
2 teáskanál paprika
1 teáskanál porított hagyma
1 teáskanál szárított kakukkfű
1 teáskanál fehér bors
0,5 teáskanál cayenne bors
0,5 teáskanál feketebors
0,5 teáskanál fokhagymapor
2 db hagyma negyedekre vágva
2 db egész csirke

Elkészítése

1.

Tiszítsuk meg a csirkéket, a belsőségeket távolítsuk el és dobjuk ki. Eztán mossuk meg alaposan a csirkét kívül-belül és törölgessük szárazra. Keverjük össze a fűszereket és alaposan dörzsöljük be vele a csirkét kívül is és belül is. A csirkék gyomrába tegyünk 1-1 hagymát, majd tegyük őket egy zárható nylontasakba, és hagyjuk pácolódni a hűtőben éjszakára, de legalább 4-6 órára.

2.

Melegístük elő a sütőt 120 fokra.

3.

Tegyük a csirkéket tepsibe, és letakaratlanul süssük 5 órát. Legalább 85 fokosnak kell lennie a csirkének. Hagyjuk állni 10 percig, mielőtt tálalnánk.

Édes-savanyú marhaszegy

Előkészítés: 15 perc
Főzési idő: 2 óra 45 perc
Elkészítési idő összesen: 11 óra

10 főre elegendő adag

Hozzávalók

2 kg szegy
1 bögre (250ml) víz
1 bögre (250ml) ketchup (vigyázzunk, hogy ne legyen benne élesztő vagy liszt ill. annak származéka)
0,5 bögre (125g) fehérecet
2 db hagyma felszeletelve
1 gerezd zúzott fokhagyma
0,75 bögre (187,5 g) barnacukor
1 evőkanál só

Elkészítése

1.
Egy nagy serpenyőben melegítsük fel a szegyet közepes lángon. Főzzük addig, míg minden oldala meg nem pirul. Keverjük bele a vizet, a ketchupöt, az ecetet, a hagymát, a fokhagymát, a cukrot és a sót. Forraljuk fel és vegyük le a lángot. A szegyet időnként megforgatva főzzük addig, amíg teljesen meg nem puhul. Ez nagyjából 2,5-3,5 órát vesz igénybe.

2.

Vegyük ki a csirkét a serpenyőből és hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt szálirányban felszeleteljük. A szeleteket helyezzük tálra, öntsük rá a mártást, és lefedve tegyük a hűtőbe éjszakára. Tálalás előtt távolítsük el a fölösleges zsírt és melegítsük fel a húst.

Fokhagymás bordaszeletek

Előkészítés: 10 perc
Sütési idő: 1 óra 30 perc
Elkészítési idő összesen: 1 óra 40 perc

15 főre elegendő adag

Hozzávalók

1 db borda (kb. 4,5 kg)
10 gerezd zúzott fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
2 teáskanál só
2 teáskanál őrölt feketebors
2 teáskanál szárított kakukkfű

Elkészítése

1.

A zsírosabbik felével felfele helyezzük a tepsibe a bordát. Egy kis tálkában keverjük össze a fokhagymát az olívaolajjal, a sóval, a borssal és a kakukkfűvel. A keveréket kenjük a zsíros rétegére a bordának és hagyjuk az ízeket érni, míg a borda szobahőmérsékletű nem lesz. Ez maximum 1 óra.

2.

Melegítsük elő a sütőt 260 fokra.

3.

Süssük a bordát 20 percig az előmelegített sütőben, majd vegyük le a hőmérsékletet 165 fokra és süssük további 60-75 percig. Egy közepesen átsült bordának úgy 53 fokosnak kell lennie.

4.

Hagyjuk pihenni 10-15 percet, mielőtt felvágnánk, hogy lédús legyen a hús.

Nincsenek megjegyzések: